posztolgattam ma az Instagram oldalamra képeket, amint teljes átéléssel fogyasztok el egy frissen felvágott dragonfruit-ot és közben ma is tanultam valami újat. foodsickem van! nem, nem vagyok rosszul, egy-egy kósza hasmenéstől eltekintve minden rendben. a foodsick az ételekre vonatkozó honvágy! éppen egy hónapja kalandozunk Dél-Kelet-Ázsiában és ma reggel majdnem meghaltam a nosztalgia kifli-teavaj-paradicsom kombó hiányába!

öt éve január elsején úgy döntöttem átmenetileg lemondok a húsevésről, hogy a nagy karácsonyi lakomázás után kicsit tisztuljon a szervezetem. ünneptájt mi nemlacafacázunk, Édesanyám már regglire hurkát-kolbászt rak az asztalra, amit ebédkor Nagyinál le lehet folytani töltött káposztával majd vacsorára egy könnyed birkapörkölt levezetőnek… nem panasz ez és nem is akarok képmutató lenni, imádtam a húst! aztán a diéta után így maradtam, egyik napról a másikra leraktam a húst, mindenféle húspótló tapasz nélkül. azóta hosszú utat jártunk be: az étkezési szokásaim, a kísérletező kedvem, a gyomrom és a testem minden kis sejtje. és persze velem együtt a családom is, kivétel ezalól a Nagypapám, aki szerint bármelyik nap belehalhatok abba, hogy nem eszek húst..
mielőtt elindultunk Ázsiába a pszichológusommal 3 alkalmat a felkészülésnek szenteltünk, mert bevallom, komoly aggályaim voltak, hogy veggie loverként mit is fogok enni és ha kell, hogyan tudok majd kompromisszumokat kötni magammal. másrészt attól is tartottam, hogy gusztusom nem lesz majd elfogyasztani az elém rakott ételt, lévén elég finnyás tudok lenni (jó napot kívánok Komfortzóna!).

Bangkok első vacsoráját egy Nagymamám korú néninél ettük, az Ő bódéján volt egyedül angol felirat az ételképek alatt. görcsbe rándult a gyomrom, amikor Fiú megkérdezte, hogy jó lesz-e ez a hely. kis sikátor, sehol egy turista, fehér ember még szerintem nem járt ezeken az utcákon soha. ittuk a koka kólát és megkaptam az első adag pad thai-om. boldog voltam és boldog volt velem együtt a környék minden embere – kitüntetett figyelemnek örvendtünk, teljes reflektorfényben ehettünk, a helyiek úgy mutogattak ránk, mint cirkuszi látványosságra.

imádok enni! evés közben vagyok a legérzelmesebb és legsebezhetőbb. számomra így a kultúrschokk egyértelműen a gasztronómiával kezdődött. Thaiföldön szinte bármelyik utcai árusnál lehet minőségi és finom vegetáriánus ételt kapni, igaz- hosszútávon nem túl változatos a kínálat. sült rizs, sült tészta, pad thai tofuval-tojással-sült zöldséggel. tom yum leves ugyanezekkel a kiegészítőkkel.
azt hiszem, az első megrázó élményem China Town volt, majd később már Kambodzsában a battambongi piac. világvezető ruházati márkák hibridjei: Fendi címke, Adidas hímzés, Louis Vuitton minta – mindez egy pólón, természetesen. soha nem látott-kóstolt gyümölcsök – szúrósak, puhák, színesek; sózott csigák a faszekéren; napon szárított kígyók, tintahalak és 50 centért csörögefánk! az egyik pulton halbelsőségeket árulnak, de két standdal arrébb szépségszalon üzemel, ahol éppen műszempillát raknak fel, vagy hajat mosnak a nyúzó tál mellett. az utcán cérnázó önjelölt kozmetikus hölgyek jelenléte sem szokatlan, a szalon egyetlen és elengedhetetlen felszerelése egy darab faszék. elképesztő! a piacozás mindenhol elsőszámú programelem lett és talán egy hónap távlatában már nem fordul fel a gyomrom, ha a párás húspultok mellett végig haladunk.

Kambodzsában kezdtünk el kicsit tudatosabban táplálkozni. beláttuk, hogy meg kell találnunk az aranyközéputat a khmer ételek és a western konyha között félúton. nagyjából 2 hét után kezdett el hiányozni a szépen felépített otthoni napi rutinom és az európai konyha. egy jó pohár kapucsínó, szendvics, kenyér, egy adag lecsó. viszont akárhányszor nem helyi árusnál vagy étteremben ettünk konkrétan árulónak éreztem magam! szóval elkezdtem kicsit keresgélni és találtam néhány társadalmi vállalkozásban működtetett étkezdét és kávézót. ezek közül az egyik kedvencem a
Siem reap-i Sister Srey Café, ahol Chen a pultos srác úgy köszöntött, hogy Fiú megkérdezte ismerjük-e egymást korábbról! ettem egy óriási sajtos-cékla hummusos toast-ot, aminek árával a kávézóban dolgozó khmer tanulókat támogathattam abban, hogy megtarthassák a balanszt a tanulás és a családjuk támogatása között.
a mottó pedig abszolút szívemből szól:
“And let’s face it, coffee or lunch with friends is a much more appealing way to donate to charity than running a marathon.” – azaz egy jó ebéd vagy kávé elfogyasztása barátokkal még mindig rokonszenvesebb módja az adakozásnak, mint lefutni egy maratont.

a turizmus az egyik legnagyobb és leggyorsabban fejlődő iparág a világon, melynek itt az ideje a helyi közösségeket is gyarapítania – vallja a Footprints Cafes alapítója. a 3P, azaz People-Planet-Profit üzleti koncepciót szem előtt tartva 2016-ban nyitotta meg első 3 kávézóját, melyet a tervek szerint további üzletekkel bővítenek. lok lak, amok, csirke curry, saláták és mennyei burgerek a menün. angol nyelvű használt könyvekvektől és helyi alkotók műveitől roskadozó polcok plafontól a padlóig. az első adag szálltmányban mintegy 8000 darab könyv érkezett az Egyesült Királyságból magánszemélyek, üzletek és a Cambridge-i Egyetem felajánlásában. a könyveket nemcsak az étteremben fogyasztók, de a helyi iskolások is szabadon felhasználhatják tanulmányaikhoz. mindezek mellett már csak hab a tortán a kiváló helyi sör szuper baráti áron, és a még annál is barátságosabb, angolul is beszélő kiszolgáló személyzet!

életem palacsintáját a 136. utcai Feel Good Coffee munkatársainak köszönhetem a fővárosban, Phnom Penh-ben. puha és fodros, mint egy felhő, forró citromos krémmel a tetején, minden falatkája a megtestesült kísértés. leírva is bele borzongok! a khmer kávé ízvilága engem kicsit emlékeztet a török hosszú kávék lazaságára. a Feel Good Coffee a zöld kávébabokat közvetlenül a farmerektől szerzi be, az étterem dolgozói gyakori látogatói a ületevényeknek és személyesen is ismerik a helyi beszállítókat (hello, fair trade!). az eredmény egy hosszútávú, kölcsönösségen alapuló együttműködés, ahol a legfontosabb komponens a minőség!

útiterv nélkül indultunk el otthonról. voltak támpontok és helyszínek, amiket tudtuk, hogy meg akarunk nézni, de különösebben semminek nem néztünk utána. egy biztos volt: kerülni akarjuk a nagyon nagy túrista központokat és minél többet akarunk a helyi kultúrából magunkévá tenni. ez a taktika az étkezési kultúránknál is bevállni látszik. “ha helyi árusnál esztek, egyetek ott, ahol mindig telt ház van” – ezt a pofon egyszerű tanácsot kaptuk és pofon egyszerűen működik is. egy sor olyan helyen ettünk már, amiről azt gondolnám, ha otthon lenne, nem mentünk volna be. csumpinak hívjuk őket. kár lett volna bármelyiket is kihagyni! mindenhol ismerősöknél eszünk, bár még soha nem találkoztunk. ez az ismerősség érzet benne van az ételekben, életekben, ízekben, akárcsak az emberekben.

nem vagyok egy született konyhatündér, ami erős kontrasztban áll az ételek iránti őrült rajongásommal. talán a konyhában érzem magam a legkevésbé magabiztosnak alkotóként, de a jó ügy érdekében bármikor feláldozom magam egy-két jó falat erejéig. a pörkölt szaft rég nem hiánycikk a pólómon és tény, hogy leírhatatlan boldogság tölt el minden egyes új kulináris felfedezés alkalmával, de az is biztos, hogy az első dolog, amit haza érkezés után enni fogok az Édesanyám paprikás krumplija és egy nagy tepsi kókusz kocka – de csakis a jó ügy érdekében!!